Autót keresek Valogatott Garancia Magánszemély eladóknak Kereskedőknek Kereskedők térképe Kártörténet lekérdezés Blog

ELÉRHETŐSÉG

Központi és szerviz elérhetőség
Általános információ, munkafelvétel
+36 73 *** MUTASD

AUTÓ ÉRTÉKESÍTÉS

Jambrik Béla
értékesítési vezető
+36 73 *** MUTASD

LEÍRÁS

Kereskedésünk 1992-ben alakult, már azzal a céllal, hogy mielőbb elérjük a hivatalos márkakereskedői és márkaszerviz pozíciót. Ennek érdekében a régi 6-os út mentén, az akkori ÁFOR töltőállomás mellett (jelenlegi telephelyünkön), nagyszabású beruházásba kezdtünk. 1993-ban megnyitotta kapuit a Jambrik Automobil Kft. mint hivatalos Audi-Volkswagen márkakereskedés. 1999-től 2003-ig a felgyülemlett tapasztalatokat hasznosítva, márkafüggetlen szakszervizként és használt gépjármű kereskedésként folytattuk tevékenységünket. Földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan alacsony árfekvésű, megbízható márka forgalmazását terveztük. 2004. december 1.-vel hivatalos SUZUKI márkakereskedőkké váltunk, megkezdtük az új gépkocsik értékesítést, szervizelését, javítását, s ezzel egy időben vettük fel a Suzuki Szigetvár nevet. Büszkén állítjuk az évek múlásával egyre ismertebbek lettünk és a régió meghatározó, közismert márkakereskedésévé léptünk elő. A komplexum ideális helyen, a forgalmas Pécs-Kaposvári út mellett, az elkerülő út és a belváros közötti ipari területén található, közvetlenül a MOL üzemanyagtöltő állomás szomszédságában. Fejlődésünket számokkal is alátámasztjuk, a 2007-es év nettó árbevétele meghaladta az 550 millió forintot. A gépkocsik értékesítésénél minőségi, komplex szolgáltatást igyekszünk biztosítani a kor követelményeinek megfelelő műszaki és szakmai felkészültség mellett. Rendszeresen visszajáró Ügyfeleinknek a lehető legmagasabb autóbeszámítási árat kínáljuk, az igénybe vett javítási vagy egyéb szolgáltatásainkból kedvezményt biztosítunk. Filozófiánk a folyamatos fejlődés és fejlesztés. Piaci pozíciónk megtartása és versenyképességünk növelése érdekében 2008-ban egy nagyszabású szalonbővítést terveztünk, ennek eredményeként a jelenlegi autószalonunkat 300m2 –rel, a dolgozói létszámot 23 fővel bővítettük. Új szalonunk ünnepélyes átadás 2009. április 4.-én volt. Családi vállalkozásunkban, az autóértékesítés ifj. Jambrik Béla vezetésével történik, a műhely irányítását Jambrik Attila látja el. Jambrik Béla Ügyvezető

Suzuki Szigetvár

Szigetvár
Alapítva: 2003 http://www.suzukiszigetvar.hu/
Suzuki Szigetvár
cégnév: Szigetvári Autóház Kft.
adószám: 13133595-2-02
+36 *** MUTASD
(elérhető)

AJÁNLATAINK (41 DB)

PEUGEOT 308

PEUGEOT  308 308 1.6 e-HDi Active Garanciával Szigetváron
Suzuki Szigetvár
(Szigetvár)
Márkakereskedő

2012. 05. 193 454 km
1 947 777 Ft
112 LE 1 560 cm3 Dízel
Ferdehátú Használt Eladó
5 ajtós 5 fő Manuális
Nagyon jól dokumentált hirdetés
Megtekinthető dokumentumok, Szavatosság, Dokumentált autóállapot, Dokumentált szerviz előélet, Dokumentált km előélet
Suzuki Szigetvár
Márkakereskedő
Rendezett céges háttér, Rendezett szakmai háttér, Minősített autóállomány, Vásárlók által értékelhető, Kiemelkedő ügyfélértékelések, 21 éve a szakmában
SUZUKI Swift

SUZUKI  Swift Swift 1.2 GL LED AC ESP X-TRA Törésmentes, Garanciával Szigetváron
Suzuki Szigetvár
(Szigetvár)
Márkakereskedő

2016. 06. 142 272 km
3 297 777 Ft
94 LE 1 242 cm3 Benzin
Ferdehátú Használt Eladó
5 ajtós 5 fő Manuális
Nagyon jól dokumentált hirdetés
Megtekinthető dokumentumok, Szavatosság, Dokumentált autóállapot, Dokumentált szerviz előélet, Dokumentált km előélet
Suzuki Szigetvár
Márkakereskedő
Rendezett céges háttér, Rendezett szakmai háttér, Minősített autóállomány, Vásárlók által értékelhető, Kiemelkedő ügyfélértékelések, 21 éve a szakmában
SUZUKI Kizashi

SUZUKI  Kizashi Kizashi 2.4 SDLX CVT 4WD 2WD Manuálváltós
Suzuki Szigetvár
(Szigetvár)
Márkakereskedő

2010. 10. 191 810 km
3 397 777 Ft
178 LE 2 393 cm3 Benzin
Lépcsőshátú Használt Eladó
4 ajtós 5 fő Manuális
Nagyon jól dokumentált hirdetés
Megtekinthető dokumentumok, Szavatosság, Dokumentált autóállapot, Dokumentált szerviz előélet, Dokumentált km előélet
Suzuki Szigetvár
Márkakereskedő
Rendezett céges háttér, Rendezett szakmai háttér, Minősített autóállomány, Vásárlók által értékelhető, Kiemelkedő ügyfélértékelések, 21 éve a szakmában
DACIA Duster

DACIA  Duster Duster 1.6 Ambiance Törésmentes, Garanciával Szigetváron
Suzuki Szigetvár
(Szigetvár)
Márkakereskedő

2017. 07. 131 028 km
3 597 777 Ft
114 LE 1 598 cm3 Benzin
Crossover Használt Eladó
5 ajtós 5 fő Manuális
Nagyon jól dokumentált hirdetés
Megtekinthető dokumentumok, Szavatosság, Dokumentált autóállapot, Dokumentált szerviz előélet, Dokumentált km előélet
Suzuki Szigetvár
Márkakereskedő
Rendezett céges háttér, Rendezett szakmai háttér, Minősített autóállomány, Vásárlók által értékelhető, Kiemelkedő ügyfélértékelések, 21 éve a szakmában
SUZUKI Ignis

SUZUKI  Ignis Ignis 1.2 Hybrid GL+ akár kamatnemtes finanszirozással, azonnal átvehető Szigetváron
Suzuki Szigetvár
(Szigetvár)
Márkakereskedő

2024. 01. 3 km
6 259 000 Ft
83 LE 1 197 cm3 Benzin
Ferdehátú Új Eladó
5 ajtós 4 fő Manuális
Nagyon jól dokumentált hirdetés
Megtekinthető dokumentumok, Dokumentált szerviz előélet, Dokumentált km előélet, Dokumentált autóállapot, Szavatosság
Suzuki Szigetvár
Márkakereskedő
Rendezett céges háttér, Rendezett szakmai háttér, Minősített autóállomány, Vásárlók által értékelhető, Kiemelkedő ügyfélértékelések, 21 éve a szakmában
HYUNDAI Tucson

HYUNDAI  Tucson Tucson 1.7 CRDi Premium Törésmentes, Garanciával Szigetváron
Suzuki Szigetvár
(Szigetvár)
Márkakereskedő

2018. 01. 198 038 km
6 147 777 Ft
116 LE 1 685 cm3 Dízel
Crossover Használt Eladó
5 ajtós 5 fő Manuális
Nagyon jól dokumentált hirdetés
Megtekinthető dokumentumok, Szavatosság, Dokumentált autóállapot, Dokumentált szerviz előélet, Dokumentált km előélet
Suzuki Szigetvár
Márkakereskedő
Rendezett céges háttér, Rendezett szakmai háttér, Minősített autóállomány, Vásárlók által értékelhető, Kiemelkedő ügyfélértékelések, 21 éve a szakmában
SUZUKI Swift

SUZUKI  Swift Swift 1.2 Dualjet Hybrid GLX
Suzuki Szigetvár
(Szigetvár)
Márkakereskedő

2023. 11. 3 km
6 579 000 Ft
83 LE 1 197 cm3 Benzin
Ferdehátú Új Eladó
5 ajtós 5 fő Manuális
Nagyon jól dokumentált hirdetés
Megtekinthető dokumentumok, Dokumentált szerviz előélet, Dokumentált km előélet, Dokumentált autóállapot, Szavatosság
Suzuki Szigetvár
Márkakereskedő
Rendezett céges háttér, Rendezett szakmai háttér, Minősített autóállomány, Vásárlók által értékelhető, Kiemelkedő ügyfélértékelések, 21 éve a szakmában
NISSAN Leaf

NISSAN  Leaf Leaf N-Connecta 40kWh Aut. Szigetváron
Suzuki Szigetvár
(Szigetvár)
Márkakereskedő

2018. 11. 95 036 km
6 187 777 Ft
150 LE Elektr.
Ferdehátú Használt Eladó
5 ajtós 5 fő Fokozatmentes